IRÁNYELVEK

A Lélektisztító működésének irányelvei

Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy szabályozzuk a Lélektisztító működését. Hiszünk abban, hogy a sikeres működéshez szükség van olyan alapvető szabályokra, amelyek egyformán érvényesek mindenkire és mindenki köteles betartani ezeket.

Cégkódex

Mi, Lélektisztítók olyan emberek közössége vagyunk, akik eldöntötték, hogy kezükbe veszik az életük irányítását. Letesznek a terheikből, valamint segítenek másoknak is megszabadulni a traumáik terhei alól. Hiszünk abban, hogy miközben magunkon és másokon segítünk, megváltoztatjuk, jobbá tesszük a világot. Olyan világméretű szervezetet szeretnénk létrehozni, ahol kortól, nemtől és képzettségtől függetlenül együttműködhet velünk bárki, aki azonosulni tud a céljainkkal, hajlandó betartani a szabályainkat és irányelveinket.

Fontosnak tartjuk a szakmai és személyes fejlődésünket, és együtt akarunk fejlődni a Lélektisztítóval. 

Nagyra értékeljük a munkánk által nyújtott fizikai, lelki és anyagi szabadságot, ugyanakkor rendkívül fontosnak tartjuk a Lélektisztító céget, amely megbízható hátteret, szakmai és emberi támogatást nyújt nekünk.

Mi, Lélektisztítók hiszünk az emberekben.

Hiszünk abban, hogy csodálatos lények vagyunk, akikben hihetetlen képességek és végtelen lehetőségek rejtőznek. Ezért végezzük a tevékenységünket, hogy minél több embernek segítsünk közelebb kerülni a valódi énjéhez.

Hiszünk a fejlődésben. 

Ezért fejlesztjük, képezzük magunkat, hogy minél hatékonyabban tudjunk segíteni másoknak, és érjünk el csodálatos eredményeket miközben magunk is jobbá, teljesebbé válunk.

Hiszünk az Életben.

Meggyőződésünk, hogy az élet csodálatos ajándék, aminek a megélését a traumáink és blokkjaink akadályozzák. Ezért dolgozunk azon, hogy minél több embernek segítsünk a blokkjai oldásában és megélni az élet csodálatos ajándékát. 

Hiszünk a csodákban.

Ezért naponta új és új csodákat tapasztalunk meg. 

Ezért dolgozunk.

Ezért vagyunk Lélektisztítók.

Traumák hatékony oldásával segítünk jobbá tenni emberek életét és a világot 

Együttműködési irányelvek

Kiadó: Livewhole Kft. (Jogtulajdonos)

Tárgy: A „Lélektisztító” módszertan, know-how és kapcsolódó szellemi termékek védelme.

1. A Szellemi Tulajdon Meghatározása

A „Lélektisztító” elnevezés alatt futó módszertan a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt 12962. nyilvántartási számon önkéntes mű-nyilvántartásba vett szellemi alkotás. A védelem kiterjed:

  • A teljes módszertani kézikönyvre és oktatási tematikára.

  • Az 5 lépésből álló kezelési folyamat specifikus protokolljaira.

  • Minden oktatóvideóra, hanganyagra, prezentációra és grafikai elemre.

  • A „Lélektisztító” márkanévre és logóra.

2. Felhasználási Jogok és Korlátozások

A technológia kizárólagos magyarországi felhasználási joga a Livewhole Kft.-t illeti meg.

  • Kezelői jogosultság: A partner kizárólag a Partneri Megállapodásban rögzített keretek között, a módszertan hű alkalmazásával végezhet kezeléseket.

  • Oktatási tilalom: A Partner/Kezelő nem jogosult a módszer oktatására, továbbadására vagy harmadik fél részére történő betanítására. Az oktatás kizárólagos joga a Livewhole Kft.-t illeti meg.

  • Módosítási tilalom: A módszertan elemei nem változtathatók meg, nem vegyíthetők más ezoterikus vagy alternatív technikákkal a „Lélektisztító” név alatt.

3. Titoktartási Kötelezettség (Know-how védelem)

A módszertan részét képező eljárások, algoritmusok és technikai megoldások üzleti titoknak minősülnek.

  • A Kezelő köteles megakadályozni, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a belső használatú segédletekhez.

  • A titoktartási kötelezettség a jogviszony megszűnése után is, időbeli korlátozás nélkül fennáll.

4. Digitális Tartalmak Védelme

A képzés során kapott belépési adatok (weboldal login) szigorúan személyhez kötöttek.

  • Tilos a videós tananyagok rögzítése, letöltése vagy megosztása.

  • A rendszer naplózza a belépéseket; gyanús aktivitás esetén a hozzáférés azonnal felfüggesztésre kerül.

5. Jogkövetkezmények és Kötbér

A szerzői jogok vagy a módszertani előírások megsértése súlyos szankciókat von maga után:

  • Azonnali kizárás: A Partneri Megállapodás azonnali hatályú felmondása és a névhasználati jog megvonása.

  • Kötbér: A dokumentumok alapján a titoktartási vagy szerzői jogi szegés esetén a Partner minimum 5.000.000 Ft (ötmillió forint) összegű meghiúsulási kötbér megfizetésére kötelezhető esetenként.

  • Kártérítés: A kötbéren felül a Livewhole Kft. érvényesítheti a módszer hitelrontásából vagy jogosulatlan használatából eredő minden egyéb kárát.

6. Ellenőrzési Jog

A Livewhole Kft. jogosult (akár próbavásárlás útján is) ellenőrizni, hogy a Kezelő a hivatalos módszertant alkalmazza-e, és betartja-e a szerzői jogi korlátozásokat.

A hatékony együttműködés feltétele a megfelelő kapcsolattartás. Ezért minden Partnerünktől elvárt, hogy mindent megtegyen azért, hogy az információ eljusson hozzá. Konkrét feladatok:

  • E-mail: Minden nap nyissa meg az emailfiókját és ellenőrizze, hogy érkezett-e levél a Lélektisztítótól. Ha igen, ezt helyezze át a „beérkező levelek” közé és gondokodjon a megfelelő beállításokról, hogy az emailek megérkezzenek hozzá. Pl. állítsa be, hogy a @lelektisztító fiók megbízható küldő.
  • Telefonos kapcsolattartás: Mentse el a Lélektisztító vezetőségének elérhetőségét. Amennyiben bármelyik számról, vagy az ügyfélszolgálati számról keresnék, azt vegye fel. Ha akadályoztatva van, akkor hívja vissza a legrövidebb időn belül.

Működési irányelvek

A Lélektisztító kezelés nem minősül az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.)  3. § e) pontjában definiált egészségügyi szolgáltatásnak, nem gyógyítás, hanem fizikai közérzetjavító szolgáltatás. A Lélektisztító kezelés nem helyettesíti, hanem kiegészíti az orvosi kezelést. A Lélektisztító kezelés célja a testben lévő traumák feloldásával az energiaáramlás elősegítése és a szervezet természetes öngyógyító képességének aktiválása, amely nem pótolja vagy helyettesíti az orvosi felügyeletet/javaslatot.

A Lélektisztító Partnerek feladata, hogy a kezelést az elvárt színvonalon végezzék. Ennek feltétele, hogy egy nap, egy kezelő maximum 4 Lélektisztító kezelést végezhet. Amennyiben ezen felül végez kezelést, az ezen felül végzett kezelések díjára 100% Rendszerhasználati díjat kell befizetnie.

A lélektisztító kezelést csak a folyamatleírás alapján és a kezelés végzésére vonatkozó szabályok betartásával lehet végezni.

A Lélektisztító kezelés igénybe vételéről az ÁSZF rendelkezik. Minden ügyfél a kezelés megtörténte előtt olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket és tájékozódjon azok tartalmáról. A Partner ellenőrizze azt, hogy az ügyfél látta-e az ÁSZF-et és azt visszaigazolta-e.

Képzési irányelvek

Ahhoz, hogy a Lélektisztítást hatékonyan tudjuk végezni, szükséges minden Partnerünknek képeznie magát. Ehhez a Lélektisztító képzéseket és oktatókat biztosít. A Partneretől elvárt, hogy a képzéseken részt vegyenek és a hallottakat elsajátítsák és alkalmazzák.

Minden lélektisztító partnertől elvárás, hogy vegyen részt a Livewhole Kft. által szervezett képzéseken és rendezvényeken.

  • heti meetingek
  • negyedéves partnertalálkozók
  • specifikus szakmai képzések

A Lélektisztító képzési folyamatát elvégző résztvevők Lélektisztító vizsgán adhatnak számot a felkészültségükről. A vizsga kizárólag azok számára kötelező, akik hivatásos Lélektisztító Partnerek szeretnének lenni. A vizsga szabályait a Vizsga szabályzat tartalmazza

A Lélektisztító Partnerek feladata, hogy a kezelői tudásukat és képességeiket magas szinten tartsák. Ezért fontos, hogy bizonyos időközönként a

Elszámolási irányelvek

A jó kapcsolat alapja a pontos, korrekt elszámolás. Minden munkatárs törekedjen arra, hogy az irányelvek szerint végezze az elszámolást. A Lélektisztítás, egy jogvédett szolgáltatás. Ezért a Partnerszerződésben leírtak alapján, minden elvégzett pénzdíjas kezelés után jogdíjat kell fizetnie a Lélektisztító kezelőnek a Livewhole Kft. által kiállított számla alapján.

A Lélektisztító kezelés díját az ügyfelek a kezelést végző munkatársnak fizetik ki.
Személyes kezelésnél készpénzben fizetnek, online kezelésnél előre utalással a kezelést végző bankszámlájára küldik a díjat.

A szolgáltatások díja

A kezelés alapdíja 25.000 Ft

Ha az ügyfél jelentkezett a webináriumra és azt végignézte, akkor egy 5000 Ft kedvezményt jelentő kuponkódot fog kapni e-mailben.
Ennek segítségével 3 napon belül tud jelentkezni kezelésre az e-mailben szereplő linken.
Ebben az esetben a kezelés számára 20.000 Ft-ba kerül.

A fenti díjak vonatkoznak személyes és online kezelésre egyaránt.

A munkatárs a legelső kezelést végezheti ingyen új ügyfelének, azért hogy megismertesse vele a módszert és megtapasztalhassa azt.
Ezt promóciós kezelésnek nevezzük.
A saját családtag vagy barát részére végzett ingyenes kezelést nem tekintjük promóciós kezelésnek.

Az ügyfél adatainak rögzítése kezelés után

A kezelés elvégzése után be kell rögzíteni az erre szolgáló rendszerbe (SAPI) a következő adatokat.
Minden munkatárs megkapja a számára szükséges SAPI linket. 

https://sw.salesautopilot.com/sw/mailmaster/preview-form.php?ns_id=286849
https://sw.salesautopilot.com/sw/mailmaster/preview-form.php?ns_id=303855

A promóciós kezelés adatait is be kell rögzíteni a SAPI rendszerbe, ugyanúgy mint a fizetős kezelésekét.

 

A Lélektisztító jutaléka

A jutalék számítás és fizetés gyakorisága

A jutalék 7 naponta kerül kiszámításra, mindig egy hétfőtől vasárnapig terjedő időszakra.

 

A jutalék kiszámítása

A jutalékot egy adott 7 napos időszakra a Lélektisztító számítja ki.
Ehhez egy online táblázatot használ. Minden munkatárshoz saját táblázat tartozik.
A táblázatban a 7 napos időszakok külön munkalapokon (füleken) találhatóak.
A fülek elnevezése tükrözi a megfelelő időszakot. Pl. 090107 = szeptember 1 és 7 között
A táblázatban szerepelnek az adott időszakban végzett kezelések (dátum, ügyfél neve, kezelés díja, ügyfél forrása), jutalék).
A 7 napos időszakot követően a Lélektisztító elküldi a munkatársnak a táblázat linkjét egy e-mailben.

A munkatárs tennivalói

A munkatársnak ellenőriznie kell a táblázatban szereplő adatokat.
2 napon belül visszajelzést kell adnia válaszlevélben.
Ha mindennel egyetért, akkor azt kell jeleznie, ha módosítást, kiegészítést szeretne tenni, akkor pedig azt kell megírnia.
A Lélektisztítóval történő egyeztetés lezárását követően a 3. napon a jutalékot át kell utalnia a kapott e-mailben leírt módon.

KÉRÜNK MINDEN MUNKATÁRSAT, HOGY PONTOSAN ÉS IDŐBEN KÖVESSE A FENT LEÍRTAKAT.

Az elvégzett kezelések berögzítésének elmaradása az alábbi következményekkel jár.